Kezdőlap

Az Alapítványról

Hírek, események

Tevékenységeink

Indiáról bővebben

Képek

A táv-örökbefogadási programunk célja, hogy segítséget nyújtson azoknak a gyerekeknek, akik nagyon nagy szegénységben élnek. A gyerekek a szülőkkel, nevelőszülőkkel  illetve a családjukkal maradnak, és a magyarországi támogató anyagi támogatása teszi számukra lehetővé, hogy iskolába járjanak. Az oktatási programot a Sanjeevani Booti és a Lok Samiti helyi segélyszervezetekkel együttműködve valósítjuk meg.

Indiában gyakorlatilag nincs ingyenes oktatás, még a nagyon gyenge színvonalú önkormányzati iskolák is kérnek pénzt a szülőktől különböző jogcímeken. A legszegényebb indiai családokban minden gyerek ugyanabban a bizonytalanságban él, és a szüleik is, akiknek gyakran nincs rendszeres jövedelmük, állandó munkájuk. Nem lehetnek biztosak benne, hogy ki tudják fizetni a gyerekeik tandíját a következő évre, sőt néha abban sem, hogy holnap tudnak nekik enni adni. Számos szegény indaiai családban a gyermekek megfelelő napi étkeztetése is komoly gondot jelent, ezért sajnos előfordul olyan eset is, amikor a gyermek akkor sem tudna iskolába járni, ha a tandíjat és az oktatással kapcsolatos összes költséget megfizeti a gyermek támogatója, mert a gyermeknek a saját élelmezéséről kell gondoskodnia (ez jobb esetben „csak” a családi vállalkozásban való részvételt jelenti, de számos esetben a gyermek napszámosként dolgozik vagy koldulni kénytelen). Ilyen esetekben nélkülözhetetlen a gyermek étkezésének biztosítása is ahhoz, hogy iskolába járhasson. (Az indiai oktatási rendszerről és annak problémáiról bővebben itt olvashatsz.)

A támogatók adományaiból a tandíjat, a vizsgadíjakat, a könyveket és egyéb tanszereket, az Indiában kötelező iskolai egyenruha és ha szükséges, akkor a napi egyszeri bőséges étkezés költségeit fedezzük. A támogatás összegét – a gyermekek esélyegyenlősége érdekében – minden gyermekre egységes összegben határoztuk meg, azonban a tandíj és a könyvek költsége körzetenként, iskolánként és évfolyamonként is változik. A kért támogatásokból esetlegesen megmaradó összeget egy közös oktatási tartalékszámlán kezeljük, amelyből kizárólag az egyes gyermekek számára esetlegesen szükséges iskolai előkészítő oktatások vagy különórák költségét, illetve a programba bekerült, de időlegesen támogató nélkül maradó gyermekek oktatási költségeit fedezzük.

Fontos kiemelnünk, hogy a gyermekek támogatásának összegét teljes egészében a fent részletezett célokra fordítjuk,  a befizetett pénzből nem fedezzük a szervezet vagy az oktatási program operatív költségeit, azokat a szervezet alapítói maguk állják vagy más forrásból biztosítják. A befizetett pénz elköltéséről minden esetben tételesen elszámolunk, a program teljes elszámolását és a költségeket alátámasztó bizonylatokat itt lehet megtekinteni.

A pontos és dokumentált elszámolás érdekében pénzt nem a családoknak adjuk át, hanem egyenesen az iskolának vagy az adott helyen tevékenykedő koordinátorunknak, aki beszerezi a szükséges eszközöket, beíratja a gyermeket a legközelebbi iskolába, befizeti a tandíjat és tartja a kapcsolatot a családdal. Helyi önkénteseink támogatásával rendszeres tájékoztatást nyújtunk az „örökbefogadott” gyerekek fejlődéséről, tanáraiktól minden évben rövid írásos jellemzést is kérünk otthonukban.

Támogató lehet magánszemély, cég, intézmény, egyesület vagy csoport, egy gyermek támogatása minimum 1 évre szól.

 

Általános ismertetés

Támogatási összeg

Legfontosabb jellemzők

Hogyan támogathatsz?

A GYEREKEK

"Sosem tudhatod, milyen eredményei lesznek a cselekedeteidnek, de ha nem cselekszel, eredményük sem lesz."           

Kapcsolat:

ChanceIndia - Esély Indiának Alapítvány

1065 Budapest, Hajós utca 39. III. / 1

info@chanceindia.org